A négy évszakos abroncs igen rövid élettartamú

A négy évszakos abroncs igen rövid élettartamú

Sokan a spórolás szempontját figyelembe véve négy évszakos abroncsokat használnak. Az autógumi minősége nagyon fontos, hiszen ez az egyetlen kapcsolat az autó és az úttest között. Amennyiben úgy döntünk, hogy nem szeretnénk fél évente cserélgetnünk az abroncsunkat, érdemes lehet négy évszakos gumit vennünk. Az abroncs inkább hasonlít a téli gumira, mint a nyárira, hiszen a megfelelő tapadás inkább a téli hónapokban fontos. Azonban ennek a fajta abroncsnak is megvannak a hátrányai. Többek között az, hogy nem a legjobb minőségű tapadást biztosítja mondjuk a jeges utakon, valamint a nyári hónapokban is lehetnek a külső tényezőknek negatív hatásai. Ez a következő: A nyári meleg aszfalton, aminek a hőmérséklete sokszor igen magas, az abroncs szerkezetet eléggé meglágyul. Ennek következtében a formáját valamilyen szinte elveszti, valamint könnyebben tud megsérülni. A legnagyobb hátulütője mégis az, hogy a meleg levegőben ez a fajta szerkezet igen nagy mértékben kopásnak indul. Ennek következtében igen csak lecsökken az abroncs élettartama.